Széles fekete karikagyűrű fényes gravírozással és matt belső felülettel

Szögletes fekete karikagyűrű fehérarannyal és gyémántokkal

Ennek a karikagyűrűnek az egyik legfontosabb része maga a szögletes forma. Elsőre sokan azt gondolják, hogy egy szögletes gyűrű kényelmetlenebb lehet, pedig az általam készített változatoknál ennek inkább az ellenkezője igaz. Azonos szélesség mellett az ujjak közé kerülő részen körülbelül 20%-kal kevesebb az anyag, mint a kerek karikagyűrűimnél, ezért kevésbé feszíti szét az ujjakat.

A gyűrű fekete PVD-bevonatos acélból és 14 karátos fehéraranyból készült. Összerakható konstrukció: a külön elkészített elemekből áll össze a végleges gyűrű. A fehérarany betét megtöri a széles fekete felületet, belül pedig domború kialakítást kap, ami szintén a kényelmes viseletet szolgálja.

A női változat készülhet kövekkel vagy kövek nélkül. Ezen a gyűrűn nyolc természetes gyémánt van, ez azonban ritkább változat, eddig csak egyszer készítettem így. Sokkal gyakrabban kérik az egy nagyobb és tizenhat kisebb gyémánttal készült verziót.

A fekete acél PVD-bevonatot kap. Ez tartós felület, de nem megkarcolhatatlan, ezért fizikai munkához nem javaslom a gyűrű viselését – ahogy más ékszerét sem.

A fehérarany helyett 14 vagy 18 karátos sárga-, rozé- vagy pezsgőszínű arany is választható. A kövek száma és elrendezése is változtatható, de természetesen a képen látható nyolcköves változatot is elkészítem újra.

Árajánlatkérésnél küldd el a gyűrű képét vagy az oldal linkjét, és írd meg, milyen változatot szeretnétek. Az elkészítésre általában 4–6 hetet kérek, de az aktuális határidőről érdemes előre érdeklődni.